"Ne vigyél minket a kísértésbe és szabadíts meg a gonosztól..." Számlálatlanul kaptam a szemrehányásokat komoly emberektől, neked is milyen barátaid vannak, a barátaid már megint, s persze ilyenkor főleg Lepkéről meg Lordról volt szó. Hiába is magyarázkodtam volna, ugyan hagyjad, hiszen sűlve-főve együtt vagytok, jóban-rosszban. Mi tagadás, a rossz az rendszerint egyszerre zúdult ránk, hogy aztán jónak mit nevezünk, az vitatható. Ha vízbe zuhantam volna, aligha kockáztatták volna életüket értem, s ha egy alkalmunk volt, hogy elkaparintsunk egy nőt a másik orra elől, vagy ne adjuk vissza a kölcsönkért pénzt, hát nem hagytuk kihasználatlanul. Gonoszabb vagy, mint ahogy hittelek, mondta Lepke, te alapjában jószívű, rendes srác vagy, ők rontanak el, búgta Tini. A télen egy szombat este a bentlakás hatalmas bulitanyává változott. Minden emeleten három-négy szobában üvöltött a zene, a nyitott ajtókon át a metálra őrjöngők, vagy szerelmesen összetapadók árnyékai kísértettek. A legrosszabb a folyosón volt - itt a száz különböző helyről jövő diszkó, metál, rap egybekeveredett egy egészen új borzalommá, miből a gőzkalapács ritmusát véltem kihallani. Tininek másnap előretolt vizsgája volt, ragaszkodott hozzá, hogy áttanulja az éjszakát. Valahol a városban, szobájában aprócska fényfoltot vet az íróasztali lámpa, seszínű szőke feje rövidlátóan közel hajol a papírhoz, körmöl szorgalmasan. No de mi lesz velem? Egyedül kóválygok a folyosókon, bekukkintva egy-egy szobába. -Héj, Max! - manőverezik felém valaki - Bocsánat, nem akartam - szól félre, mikor mellette felszisszennek - Hol hagytad az oldalbordádat? Csillog a szeme a részegségtől. Vodkásüveg nyakát markolja, de esze ágában sincs idenyújtani. -Tanul - legyintek. -Tanul egy nyavalyát - mondja - Félrejár az, hidd el nekem. Az alkoholtól megélesedett tekintetének mintha nem jelentenék akadályt sem én, sem a fal aminek dőlök - átnéz mindkettőnkön. Húzok egyet az üvegéből s már fordulnék is ki a szobából, mikor egy kar visszahúz. -Gyere táncolni, Max. A lány kit csak látásból ismerek, kisestélyiben vagy azt utánzó kosztümben pózol - túl nagy felhajtás egy ilyen összecsapott bulihoz. A zene Neoton, vagy Szandi, vagy valami efféle, a szoba tömve van, jóformán egyhelyben topogunk. -Tini nem jön ma? - kérdi reménykedve. Feje búbja az orromig ér, a magassarkú cipő sem segít rajta. Arcát vállamba, mellét a hasamba nyomja, térdével megpróbál befurakodni a lábaim közé. Gyorsabb szám jön, odébb húzódunk, ne akadályozzuk azokat, akik mozogni próbálnak. Elkapok néhány ismerős tekintetet, s tudom, Tini egy-két napon belül le lesz értesítve a dologról. Kezeim elkalandoznak hátán. -Nem unod magad? - kérdi. Azon kezdek gondolkozni, vajon be van-e rúgva vagy sem. Nem sikerül igazán a szemébe nézni, s vannak nők, kiknél ez nehezen megállapítható. Végül is mit számít? Nyilvánvalóan szeretkezni akar, a többi miért érdekelne? Tininek már mindenképpen úgy fogják leadni, mintha megtörtént volna, s ő pedig akkor sem hiszi el, ha valóban megtörtént. -Vigyél el valahova - mondja a lány, de most sem néz rám. Már-már egy üres szobáról kezdek gondolkozni, mikor a vékony ruhán keresztül mintha kitappintanék egy idegszálat valahol a hátgerince mellett, s meggondolom magam. Talán túl erősen kapaszkodott belém, ott rontotta el, de hirtelen megérzem, mennyivel fontosabb ez neki, mint nekem s visszahőkölök. A szalmaszál érzése ez. Ha vetkőztetni kezdeném, először ellökné a kezem, aztán elsírná magát, elszipogná, hogy még mindig szereti, akkor csókolgatni, vigasztalni kellene, ráadni a nagykabátomat, hazakísérni valahová a város túlsó végébe, egy utolsó, szégyenkező csókkal elbúcsúzni anélkül, hogy másnapra találkát beszélnénk meg. S aztán, amitől a legjobban féltem: a kielégületlenség szomorúságában hazaballagni a gondolkodó hóesésben, a gyéren álló lámpák alatt. Nehéz vigaszt nyújtani, ha magad is rászorulsz. Kicsit megbillentem a lányt s belecsókolok a nyakába. -Ne haragudj rám - súgom a fülébe, s otthagyom. A vécén minden kacsa foglalt, várni kell. A lányok fesztelenül közlekednek ki-be. Rendszerint ketten jönnek, az egyik bemegy a fülkébe, a másik az ajtó előtt álldogál, cigarettázik, unatkozva bámulja a pisilő srácok hátát. Benyitok a tusolóba - az egyik csap alatt állva szeretkeznek, a lány hátravetette fejét, szájába csorog a forró víz. Kimegyek s nem értem, miért szégyenkezem. A tanulóban román társaság bulizik, az ajtó tárva-nyitva, néhány évfolyamtársam is ott lődörög. Beszólítanak, segítsek a sört pusztítani. Üvölt a metál, s aki nem iszik, az a szoba közepében vonaglik. Előszedték a teniszütőket, azon gitároznak. Néhány csinibaba álldogál a fal mellett, unatkoznak, cigarettáznak. A sarokban halom zeneszerszám, összevissza dobált szalagok, kazetták. Woody Allen-képű szemüveges pacák ügyködik mögötte, nagyvagánynak érezheti magát, megjátssza a lemezlovast. Már a harmadik sörnél tartok s a metálnak csak nem akar vége szakadni. Az izzadtsággal keveredő füstöt már vágni lehet, főleg, hogy az ajtót is bezárta valaki. Kollégám magyaráz valamit a közelgő vizsgákról, vagy arról, kinek is ünneplik a születésnapját tulajdonképpen. Ismeretlen szőkeséggel szemezek a kicsit odébb álló bokrétából. Román lányokkal flörtölni - ez egy olyan bocsánatos bűn, amit kimondottan az erdélyi magyaroknak tartott fenn a természet. A szőkeségem most megmozdul, energikusan magyaráz valamit a helyi Woody Allennek. Hosszú csipkés szoknya van rajta, széles öv, valószínűtlen darázsderék. A metál leáll, a rockerek csak enyhén káromkodnak, kimerültek ők is. Őskori rock'n'roll kerül terítékre, s amit nemigen mertem volna remélni, a lány egyenesen felém jön. A terem közepén találkozunk, egészen büszke vagyok a sikeremre. Úgy mozog, mint a higany, az ő tánciskolai stílusához képest vén barnamedvének érzem magam. Szerencsére a terem benépesül, a folyosón cigarettázók visszatérnek, ügyet sem vet rám senki. Igaz, itt Tini sem találhatna semmi kivetnivalót, pár perc után én is ráérzek, hogy ez a lány egyszerűen szórakozni akar s egy olyan partnert keresett, aki kevésbé részeg, mint a többi. A tánc akkor válik erotikussá, ha egy kicsit figyelmetlenül csinálják - nekem meg most túlontúl kell vigyáznom a lépésekre, hogy lépést tudjak tartani a szöszkémmel. Egy blues közben arra is jut időnk, hogy megmondjuk egymásnak a becenevünket. Aranyos leánykának tűnik, de hozzámsimultában is tartja az egy méter távolságot. Aerobic edzések energiáját érzem a mozgásán, derekát fél karommal is körülérem. Tíz perccel később egy rock'n'rollnál megjelenik egy gyors lábú szépfiú és általános feltűnést keltve szédülésig forgatja a partnerét. A következő tánc előtt meg lekéri az én szőkeségemet. Bocsánatkérőn néz rám, s azt mondja: -Még táncolunk majd, ugye? -Persze - hazudok mosolyogva. A szobámban hideg volt a kimelegedett táncterem után. Bebújtam a hálózsákba, de sokáig nem tudtam elaludni. Később is felébredtem egy párszor, utoljára mikor a bulizók a Hora Unirii-t énekelték és a falhoz vagdosták a sörösüvegeket. Tudja az ég miért, de engem az effélék - mint minden értelmetlen lázadás egyébként - mindig felvidítanak. Talán mert a mások céltalansága mellett az enyém elenyészőnek tűnik ilyenkor. Egy alkalommal valami haverek kidobták az ágyakat a negyedikről, az ablaküvegen keresztül, aztán karatefogásokkal széthasítgatták az ajtót. Negyedórányi kemény, tudatos munkával történhetett csak, mert alig maradt belőle tíz centinél szélesebb darab. Akkor rájöttek, hogy nincs ez rendjén, leszedték a konyhahelyiség ajtaját és felrakták magukhoz. Félóra múlva arra is megharagudtak, szétverték azt is. Reggel felé fázni kezdtek ajtó nélkül, ellopták hát a mosdó ajtaját, de az húsz centivel keskenyebb volt, s akkora rést hagyott, hogy az én szőszkém ajtónyitás nélkül is besétálhatott volna. Vasárnap reggel tejszerű fényre ébredtem. Szobatársaim nyakatekert pózokban, félig kitakarózva aludtak. Megnéztem az órát, kilenc körül járt az idő. A mulatozástól elgyötört éjszaka után furcsa volt ez a csend. Elvánszorogtam az ablakig, s akkor megértettem - fehér volt minden, a várost ellepte a hó. Az utcán nem járt senki - pár csík őrizte annak a néhány járműnek a nyomát, ami errejárt a hajnali órákban. A hó volt tehát. Mintha álmainkról zuhant volna le - ilyenkor könnyűek az álmok, testünk annál nehezebb. Álldogáltam az ablak mellett - valahogy semmit sem akarózott csinálni. Lehullt a hó, megváltozott az élet - nem lett szebb, de legalább fehérebb - gusztálgattam a versort. Megigértem Tininek, hogy várni fogom vizsga után, de addig három kemény óra volt még - csigaként vánszorgó idő. Megembereltem magam és nekiláttam kávét főzni. Szinte megvolt, mikor hallom, hogy valaki, rip-rop, közeledik a folyosót borító üvegtörmeléken. Megáll az ajtó előtt, résnyire kinyitja, bedugja a fejét. Lepke. -Kopogtassak? Vállat vonok. -Gyere be. Úgy fest, mint aki hosszasan mosakodott hideg vízzel, mégis ragadnak le a szemei. -Látom, nagy élet volt itt az éjjel. -Én meg úgy látom, nálatok is. -Búfelejtő buli volt. Elvágtak pszihóból, és ennek meg kellett ülni a torát. Elmosolyodtam. Lepkénél az iskolai és szerelmi kudarcok is a szédület dicsfényében csillogtak. -Pont te, az emberi lélek avatott ismerője... -Nem kaptam meg a lehetőséget a bizonyításra. A tétel valami száraz mellékkérdés volt a szenzoriális kommunikációról, de mindjárt el is határoztam, hogy mellőzni fogom s értekezésemet az emberi lélek sarkalatos kérdéseinek szentelem. El is kezdtem valahogy úgy, hogy "professzor úr, nekem fogalmam sincs, miért kaptam pont ezt a tételt..." -Kirúgott, hogy a lábad sem érte a földet. -Mondjuk inkább úgy, hogy méltósággal távoztam. Jellemző volt rá. Múlt nyáron elküldték népművészeti kutatóútra, népmeséket gyűjteni a szíki falvakban. Szinte láttam, mint rekcumozza az öregasszonyokat: -Aztán nekem ne a Piroska és a farkast mondja, nyanya, hanem olyat, amit még az öregapjától hallott. Később aztán mesélte is nekem: -Ezek a szíkiek azt sem tudják, milyennek kell lennie egy hagyománynak. Ezek nem olvasták a róluk szóló könyveket. A fejem majd szétrobbant, amíg kitaláltam három mesét, hogy elfogadják a dolgozatomat. Szavamra mondom, az emberiséget gyötrő migrének felének a népmesék az okai. Nemigen értettem, mit keres Lepke az egyetemen. Nem illett bele a hangulatba. Hát még mint irodalomtanár, amint Balassi és Pannonius helyett Ginsberget és Kerouacot magyarázza. Ha Ginsbergnek felrójuk, hogy homokos, miért kéne kímélnünk nemzeti irodalmaink nagy vérbajosait? - szokta mondani. Persze ezzel a szöveggel még egyetlen vizsgán sem lépett föl. Megpróbáltam testvériesen elosztani a kávét egy teáscsupor és egy joghurtosüveg között. Lepke a csuprot kapta, de az első korty után elfintorodott. -De hiszen ez csak kávé! -Meg víz. Meg cukor. -Konyak kell bele. Van a háznál? -Nemigen marad meg az nálunk. Esetleg egy kis arcszesszel szolgálhatok. Lepkének felcsillan a szeme. -Próbáljuk ki. Hátha jó. Már megy is az üvegért, beletölt egy adaggal. Gondosan felkeveri a kiskanállal, mielőtt belekóstolna. -Nem jó - mondja, s mielőtt mozdulhatnék, könnyed mozdulattal beletölti a papírkosárba. Elkeseredve nézem a terjengő tócsát. -Rá se ránts - vigasztal Lepke - majd felmossák, ha felébrednek. Gyere menjünk, csapjunk egy görbe napot. -Délben el kell mennem Tiniért - jut eszembe, de ezt már lent az utcán mondom - Vizsgája van. -Hagyd már, hazatalál az egyedül is. Elvégre nagykorú. S a vizsgát is leteszi, mert a tanárok mindig is értékelték az eredetiség hiányát. Egy csepp brutalitás sincs a kapcsolataidban, látod ez az, amit hiányolok belőled - mondja Lepke ásítva. - Verd meg néhányszor, meglátod, jobban fog ragaszkodni hozzád. -Isten ments - mondom. Tulajdonképpen bokán kéne rúgjam ilyenkor, de érzem, hogy a józan ész kezd bujócskát játszani velem. -Nem hiszem, hogy Tini értékelné az ilyesmit. -Nem is azért mondtam. Nem neked való az a nő. Ez Lepkénél refrén volt. -Hagyjuk Tinit, jó? -Jó. Egy kis forralt bor jót tenne megviselt idegeimnek. De előbb felkeresünk néhány MAREDOSZ tagot, mert kettesben nem esik igazán jól. Gyanakodva nézek rá. -A MAREDOSZ a Magyar Részeges Disznók Országos Szövetsége. Neked is be kell lépned. Lelkileg közénk tartozol. -Mintha gyermekek lennétek. -Pedig ez komoly dolog. Részeges disznónak lenni, csakúgy mint magyarnak, egy olyan dolog, amin már úgysem lehet változtatni, hát jobb ha büszkék vagyunk rá. Ez kérlek szépen, egy kettős kisebbségi sorban élő kategória önérdekvédelmi szervezete, teljesen békés, s mint minden hasonló szervezet, a hagyományok ápolására épül. -Vagyis isztok. -Nos, igen. Csakhogy ez egy tudatos ivászat, a hagyományok... Mi tagadás, imponált nekem Lepke csorbíthatatlan türelme, amivel az értetlen világot szokta leckéztetni. Most viszont komoly ivászat volt készülőben, s kezdtem aggódva gondolni az én déli találkámra Tinivel. Egészen épeszűnek látszó srácokhoz kopogtunk be, s én nem akartam Lepkét zavarba hozni azzal, hogy megkérdem, hallottak-e a MAREDOSZ-ról. Az egyikben a tegnap esti vodkás haverre ismertem. Nyomban elmesélték, hogy az éjjel, mikor hazakerültek, egy levelet találtak az ajtó alá dugva. Persze felbontották, benne egy Anikó nevű lány tudósított arról, hogy ha aznap estig nem jön el hozzá, felköti magát. A címzett hazautazott hétvégére, így nem tudták eldönteni, melyik Anikóról lehet szó a sok közül. -Valószínűleg az a nyúlszájú - magyarázta az egyik srác - Ha jól tudom, szerdán menesztette. Most már lógnia kell, a levél szerint. -Akkor menjünk, vágjuk le - javasolta valaki - Hátha főz egy kávét. -Tipikus tinédzser hisztéria - legyintett Lepke - Gazsó, ha ismeritek, szinte minden nőjétől így vált el. -Én még rosszabbakat hallottam - mondom. -Nem olyan komoly az ügy. Csak hát székely gyerek és könnyen felmegy a pumpa. Ott ül, s nagy higgadtan magyarázza, hogy jobb ha most elválnak, erre az előbb csak szipog, aztán bőg, majd mondja, hogy akkor inkább megölöm magam. Mit mondtál - kérdi Gazsó, s egy kicsit megemelkedik ültében, igenis megölöm magam, hallgatsz el azonnal, puff, ott a pofon, és így tovább. Higgyétek el, mértékkel alkalmazva nem is rossz módszer ez, egy ilyen kezelés után már egészen biztosan nem öli meg magát, bár lehet, hogy visszamegy a régi barátjához, s Gazsónak problémái támadnak. A srácok a forralt borral kapcsolatos javaslatot nagyon kedvezően fogadták, lemondtunk hát arról, hogy szobatársuk elhasznált barátnőit leakasszuk a fogasról. Lepke előrelátóan egy garas nélkül indult el otthonról, nálam sajnos volt két százas - akkoriban hárman is berúghattak ennyiből. Az első hely ahová betértünk, mogorva, hideg pincehelyiség volt. Alig voltunk túl a tízórás ivásterminuson, páran lézengtek benne, nem tudta még felvenni a "büdös kis kocsmák" késő délutáni hangulatát. Ragadt a kosztól minden, a cementpadlón az olvadt hóban tocsogott a lábunk. Amíg készült a forralt bor, azzal szórakoztunk, hogy gyomorpróbáló ocsmányságokat mondtunk. -Ebből az asztalterítőből pazar, zsíros húslevest lehetne főzni - vetette fel valaki. -Az se rosszabb, mint a zokniból főzött tea - hagyta rá Lepke. És így tovább. A bor aztán egy időre elhallgattatott minket. Később valaki elmondta, hogy van egy haverje, aki megfejthetetlen keresztrejtvényeket készít. -Ilyet én is tudok - mondja Lepke - Vízszintes negyvenöt, stafilococcus kínaiul, vissza, zárójelben felkiáltójel, mi az? -De ebben pont az a pláne, hogy logikus, még sem tudod kitalálni. -Mondj egy példát. -"Ilyen az alkoholista", nyolc betű, k-val kezdődik. -Kútutáló - mondom röviden. -Honnan tudod? Megvonom a vállam. -Régi vicc. -Maxnak elefántmemóriája van - magyarázza Lepke - tudja az összes vicceket. Annyi viccet tud, hogy már nevetni se képes rajtuk. -A te vicceiden semmi esetre sem. Pláne, ha rólam szólnak. -Pedig a neved is csak arra jó, hogy viccek témája légy. Max és Móricka. -Menj a fenébe, jó? A többiek mindenesetre remekül szórakoztak. Titokban megnéztem az órám. Tizenegy óra tíz - még húsz percet maradok, aztán futás Tini elébe. Ekkor azonban látom, hogy az egyik srác nagy gondolkodásban van, aztán kiböki: -Fiúk, én be kell valljak nektek valamit. Ünnepélyes csönd. -Egy nagy bűnöm van veletek szemben. -Ez már igen - mondja Lepke - Embert öltem, mert megsebzett, testvért öltem, mert megütött. Ha hétszeres a bosszú Káinért, százszoros az Dávidért. -Ez a biblia? - tekergeti a nyakát valaki. -Bizony. Zsoltárok könyve, tizennégy-tizenhárom - vágja ki Lepke szemlátomást elégedetten. -Hm,hm - köhögök - Amit te mondtál, nem éppen zsoltár. -Te csak hallgass. -Hagyd hogy mondja. Miért, honnan való? -Valahonnét a Teremtés könyvéből, de annak is a legelejéről. A Zsoltárok az olyan, mint egy jegyzőkönyv a pártkongresszusról, csupa taps és halleluja az egész. -Szerintem amit mi itt beszélünk, az már legalább hat hónap felfüggesztett - állapítja meg valaki. Érzem a hangján, hogy komolyan gondolja. -Szóhoz juthatok már végre? Lepke leint minket. -Akadályozzátok egy bűnös lélek gyónás általi megkönnyebbülését. Csend legyen - aztán atyailag - Kezdheted, fiam. Add ki nyugodtan, ne felejts ki semmit. A srác zavarba jön. -Szóval csak azt akartam mondani, hogy én hagylak itt titeket fizetni, mikor tulajdonképpen névnapom van. Üdvrivalgások. A pult mögött ásítozó pincér felkapja a fejét. -Mennyit szánsz rá? -Üsse kő, az ösztöndíjam rámehet. -Azaz - kérdi Lepke, akinek még sohasem volt ösztöndíja. A srác elpirul. -Hát...kettes kategória. Mondjuk, ötszáz. -Tanulhattál volna kicsit többet - mondja valaki, de nem figyelünk rá. Lepke valami papírlapon kalkulál, ráncolja a homlokát, mint egy könyvelő. -Pezsgő feltétlenül kell, valamennyi erős is. A lényeg az, hogy a borra vagy a sörre fektetjük a hangsúlyt. -Januárban sör? Különben is, sörből nem tudunk annyit meginni. -A pezsgő sokat levon az összegből, ezt ne felejtsétek el. -Nem hiszem, hogy itt pezsgőjük legyen. -Tényleg srácok, ez nem egy névnaphoz illő hely - mondom, s Tini teljességgel kimegy a fejemből - egy reprezentatívabb lokált kell keresnünk. A hó még mindig szállingózott s teljesen színtelenné tette a várost - csak mögöttünk maradt lucskos szürke csík, ahogyan végigvonultunk az utcákon. A hely, ahová az egyik srác elvezetett minket, maga volt a jégverem. Már a pincér is talpig fekete- fehérben, mint egy pingvin, fagyos tekintettel méregette farmerünket - pulóverünket, miközben felvette a rendelést. -Még ilyen is lehetséges a proletárdiktatúrában? És ha tisztességben megőszült vasöntőmunkás lennék? -Akkor ősz lennél. -Tényleg vágysz az ilyen sztahanovista babérokra? -Törődnek is ezek az ősz hajjal meg a tisztességgel. Nekik csak az a fontos, hogy frakkban legyél. Ruha teszi az embert. -Szörnyen okosakat dumáltok - mondja valaki. A fiú kinek a névnapját üljük, cigarettát vesz a szájába, idegesen kutat az öngyújtó után. Látom, százszor is megbánta már, hogy velünk jött. Lepke megfogja a karját. -Héj pikoló - kiált át a terem túlsó végébe - Adj tüzet. A fiú meglehetősen ügyefogyottnak látszik, gyakorlatozó kereskedelmi iskolás lehet. Először nem érti miről van szó, aztán kiderül, nincs gyújtója. -Menj és keríts - ripakodik rá Lepke - Akarod, hogy beáruljalak a főpincérnél? A főpincér ugyancsak nagy úr lehet errefelé, mert a kölyök elpirul s ijedten tűnik el a konyha ajtajában. -Hagyd, már megtaláltam. -Rá ne merj gyújtani! Tüzet kell adjon neked. -Már egészen nedves lett a cigi a számban. A pikoló vörösen jött vissza, mint a rák, egy elnyűtt gyufásdobozzal, a szakácsnők bizonyára ezzel gyújtottak be a reggel. Remeg a keze. A harmadik gyufaszál végre meggyullad, s a megviselt sima Carpati füstölni kezd. -Máskor legyen nálad öngyújtó, fiam - mondja Lepke bátorítóan - De addig is, nézd meg milyen szép doboz gyufát adok neked - s úgy hajítja oda, hogy a srácnak a földről kell felvennie. -Ez azért mégiscsak túlzás - mondom Lepkének - Mit vétett neked ez a szerencsétlen? Nyerít mint egy ló, nem válaszol. -Vajon egy olyan két kor közötti, tűzrőlpattant szakácsné segítette ki ezzel a gyufával, aki egyben az újoncok szexuális felvilágosítását is elvégzi? Már nem emlékszem, hogyan ért véget ez a nap. Másnap persze elaludtam az első két órát, a harmadikra viszont csak bevánszorogtam az egyetemre. Egy halom laborunk volt, le-leragadó szemmel tettem-vettem a műszerek között. Kora délután kerültem haza. Tini ott ült az ágy szélén, piros szemekkel, egy csupor rég kihűlt teával a kezében. Zolóék feszélyezetten tettek-vettek körülötte. -És én még azt hittem, történt veled valami - szipogta. A gonoszságról akartam beszélni ebben a fejezetben. Nem tudtam, mit mondjak ennek a szipogó, pindurka kis lénynek, akit inkább megszokásból, mint szenvedélyből szeretek, de aki rendíthetetlenül olyan erényeket tulajdonít nekem amikről szó sincs, s közben buzgón igyekszik elfojtani mindazt amiről úgy gondolom, ez én vagyok, kinek hálistennek fogalma sincs arról, mi jár a fejemben igazából... Szóval gonosz vagyok, ennyi az egész. Tini jól kibőgte magát, aztán kibékültünk. Az emberek azért jöttek a koncertre, hogy szórakozzanak. Még az igazi vad metálgyerekek is. Ott aztán Lord megajándékozta őket egy olyan élménnyel, mint amikor lába között rúgnak meg valakit. Ismeritek az érzést? Mintha vetített képpé változna a világ. Valószínűtlenné válik minden, kivéve azt a csodálkozásszerű érzést, hogy áll még lábán a világ, mi támasztja ezeket a falakat, hogyhogy nem omlanak össze ezek a fák, s egyáltalán hogyan lehetséges ilyen fájdalom. Hosszú másodpercekig, évekig állsz dermedten, az ökölcsapáshoz szükséges düh sehogy sem akar felgyűlni benned. Könnyű lenne most azt mondani, hogy Lord egy alkalmat sem mulasztott el, ha fájdalmat okozhatott valakinek, de ez így nem igaz. Nem volt ördög, még csak szolgája sem az ördögnek. De hát a kisértés túlságosan nagy volt mégiscsak, s talán nem követek el nagy bűnt, ha azt mondom, a kisértés elleni elkeseredett harc talán nem egyenes velejárója az emberi természetnek. Összetört szíveket, megecetesedett szerelmi szálakat persze bőven hagyott maga mögött, jelképét megannyi elfogadott kisértésnek, de valahogy hajlok rá, hogy azt mondjam, Lordot az ördög mégsem könyvelhette el feltétlen győzelemként. Nem az én dolgom, hogy megjelöljem Lord (ki különben él és virul, s bizonyára vidáman bűnözik továbbra is) útját a feneketlen mélység vagy megsejthetetlen magasság felé, de valahol nyilván kell tartsák azt is, kinek mennyi kísértést osztott ki az élet. Összemérhető-e a halva született gyermek ártatlansága a sok utat megjárt öregével? A szokásos koncert utáni bulin voltunk, már nem is tudom, milyen városban. Kétszobás blokklakás volt, a házigazdák fiatal házaspár, alig túl a mézesheteken. A férj vagány alak volt, a nő egyike azon titokzatos szemű zeneértőknek, akikkel szemben még Lord is babonás tisztelettel viselkedett - kik kiérezték a zenéjéből még azt is, amit ő sohasem mert belemagyarázni, s kiknek zenei élménye éppolyan titokzatos és megfejthetetlen, mint a hindu istenek szerelmi szokásai. Szorongtunk vagy hatvanan a tömény cigarettafüstben, s lehetetlen volt nem észrevenni, hogy Lord kezd szemezni az asszonykával. Ez alkalommal Prücsi hibátlanul józan volt, ott ült a konyhaasztalon, lábát lóbázta, s miközben két siheder sikertelenül próbálta a szépet tenni neki, egyre azt dúdolgatta magában, hogy "a nyavalya üssön belé, a nyavalya üssön belé". Lord civilizált hangulatban volt, különösebb felhajtás nélkül játszott pár számot, aztán jóval éjfél után azt vette a fejébe, hogy dalt akar írni, de itt túl nagy a zaj. Valaki azt javasolta, hogy menjenek ki a folyópartra, s már az egész társaság cihelődni kezdett, de Lord leállította őket. -Nono, nem annyian. Nem jössz csak te,te...meg te. A banda környezetéből egyedül én voltam a kiszemelt hármak között. S persze annak is maradnia kellett, aki a javaslatot tette. -Meg aztán te is jöhetsz - fordult a háziasszonyhoz (azt hiszem Melikének hívták - hogy ez Melindát vagy Melániát rövidített, azt nem tudom) - de csak a férjed nélkül. Kérdő tekintet a házastársak között. -Nem mész sehová! Lord vigyorogva fordult ki az ajtón. -Merre van az a folyó? Pár száz méter után Melike mégiscsak utolért bennünket. Sötét csík volt a szája helyén - az összeszorított ajkú emberek bennem mindig az imbolygás érzetét keltik. A töltés oldalán sáros ösvény vezetett le a partig - Melike persze megcsúszott, s ha Lord el nem kapja, egyenesen belerohan a vízbe. Csupa sár volt köröskörül - otromba köveken helyezkedtünk el, nagy kényelmetlenül. Lord cigarettára gyújtott. -Na, dobjatok fel egy ötletet. A töltés eltakarta a város fényeit, a folyó túlsó oldalán már a mezők aludtak. Nesz nélkül mozgott a víz. -Gyere Max, most te leszel Lepke. -Oké, Lord, akkor te meg Prücsi leszel. Valaki kötelességszerűen elröhintette magát. -A fenébe bele, dobj már fel egy szabad asszociációt. -A gitárhősöket imádják a lányok - mondtam. Nekem, ha gyorsan kell mondanom valamit, mindig efféle sületlenségek jönnek elő, ellentétben Lepkével, aki ilyenkor szörnyen mély és homályosakat mond. Láttam ahogy a Lordot jelképező árnyék vállat von. -Jó, próbáljuk meg ezzel. Megpróbálta eljátszani egy bluesdallamra, de nem jött ki a szótagszám. -De hiszen ez a Vandál blues - mondta valaki. -Valamivel el kell kezdeni, de majd variálni fogom. Különben nem jó ez a szöveg. Olyan diszkó ízű. -Valami gyorsabbal próbáld meg. Twisttel vagy rock'n'roll-al. -Azt mondod, rock'n'roll? - Lordot láthatóan szórakoztatta az ötlet. -Kár, hogy nincs dobunk. Nehéz a ritmust tartani anélkül - mondta valaki nagy bölcsen. -Hallgass ide, fiacskám - Lord nagyon büszke volt a ritmusérzékére - Ha valamit nem lehet egy szál gitárral eljátszani, az nem zene. -Egy Brahms szimfóniát is? -Hogy te micsoda neveket tudsz... Büszke vagy a nevelésedre, mi? Hát Paganiniről hallottál? Arról is? Ezt már nevezem. Ülj egy paddal előbbre. -Inkább próbáld már ki azt a rock'n'rollt. -Úgy érzem magam, mint afféle Fenyő Lord. Na gyertek, elő a második sorral. -Összevissza csókolják és...-mondta Melike. -És? -És nem tudom - vallotta be. - Mondjatok ti is valamit. -Szerintem várjunk még azzal a csókolózással. Ha már a második sorban csókolóznak, a szám végére meglesz a gyerek. -Akkor valami vágyódást. Vagy azt, hogy szaladnak utánuk. Vagy rohannak. -S köztük ki se látszok - tettem hozzá. -Ez nem talál, ez első személyben van. -Oké fiam, még egy paddal előrébb ülhetsz - mondtam. A "beszéljünk helyesen magyarul" című pózt csak Tinitől vagyok hajlandó eltűrni, s tőle sem mindig. -Dehogynem talál, végül is mindenki tudja, hogy rólam van szó - mondta Lord - Jó lesz így? "A gitárhősöket imádják a lányok Rohannak utánam, köztük ki sem látszok Őrült rockot játszanak az ujjaim Támtárámpám párám párámpám pám..." -Én ugyan az egykilencvenöttel majdnem mindig kilátszok, de azért elmegy. Mondjatok valamit a végére. Visszhangtalan, zárt hely volt a két töltés között, a folyó mint egy óriás kígyó csúszott mellettünk. Valahol mélyebben, féltem tőle. -A napfény táncol a gitár húrjain. -Hogy jut eszetekbe ilyesmi az éjszaka közepén? - Látom, ahogy Lord cigarettája még felizzik egyszer, aztán fényes csíkként repül a folyó felé. Figyelem, amint a víz az utolsó pillanatban mintegy ajándékképpen megduplázza a fénypontot, mielőtt egy apró sercintéssel megölné végleg. Lord újraénekli a szakaszt. -Valamelyik Hungária számból való. -Nem egyikből, mindegyikből - mondom, s ez alkalommal kénytelen vagyok egyetérteni az akadékoskodóval. Hirtelen átvillan bennem, hogy Lord tudatosan hozta ezt a szószátyár alakot ide. Meg engem is, hogy produkáljam a szabad asszociációkat, ha már Lepke nincs kéznél. -De egészen jó - torkolt le Melike. Kár, hogy nem láttam, milyen arcot vágott Lord ehhez. Biztosan többet tudnék írni a gonoszságról. Felálltam és odébb mentem - a sok sör kezdte megbosszulni magát. Elképzeltem, hogy bosszút állok az óriáskígyón, a hátára vizelve. Rajtakaptam magam, hogy Kerouacot utánzom. Kiszámított hát minden - az ő félelme korbácsként csapott körbe a földgolyón, most hozzám ért el a vége. Néhány lapos kővel is megdobáltam a kígyót, csak úgy vaktában, mert ahhoz túl sötét volt, hogy láthassam, ugráltak-e hullámpikkelyes hátán vagy nem. Mire visszatértem, eljutottak a refrén végéhez, de ott megakadtak. -Gyere Max, segíts ki. -Persze, a jó öreg Max, a szabad asszociációival. -Egyetlen sor kell csak. -Játszad. "Ha új hullám jön fel Mellettem leszel És ..." -Tovább nem tudom. -Látom már az új hullámnál tartotok. Az utolsó sorban nyergeljetek át a rap-re. -Hiába dumálsz - Lord egyenesen rám mutatott a cigaretta tűzpontjával. - Nézzetek csak rá. Lefogadom akármibe, hogy tudja az utolsó sort. -És kiskanállal rock'n'rollt eszel - mondom vállat vonva. Érzem, hogy Lord rám bámul. -Ezt meg honnan szedted elő? -Mit tudom én. -De mégis, hogyan csinálod? Honnan jönnek az ilyen ötleteid? -Pisilés közben egy óriáskígyóra gondoltam. Na szervusztok, én megyek lefeküdni. Ezt a dalt persze sosem adták elő, de a kiskanalas sort Lord beillesztette az egyik régebbi számba. Még hallottam, ahogy a hátam mögött megtárgyalják, normális vagyok.