"Borozgatánk apámmal Ivott a jó öreg S a kedvemért ez egyszer Az Isten áldja meg" Petőfi Sándor : Egy estém otthon Egy szombat este koncert után Lord elkerülte az autogrammkérő csoportot és sietve inget váltott. -Szevasztok fiúk, mulassatok jól, hétfőn találkozunk. Max, te velem jössz. -Jövök én is - ugrott volna Prücsi, de Lord leintette. -Te nem. Max, siess, el kell érnünk egy vonatot. Komolynak látszott, hát nem ellenkeztem. -Édesanyámnak születésnapja lesz a héten - ezt már az utcán mondta. - Elugrunk hozzájuk hétvégére, jó? Valahogy sohasem gondoltam arra, hogy Lordnak családja is lehet. Lepkének ismertem a szüleit még gyermekkoromból, s talán a közeli ismeretség tette azt, hogy sohasem tűnődtem azon, vajon hogyan bújhatott ki egy ilyen furcsa figura belőlük. Lorddal most más volt a helyzet - ő úgy rontott be az életembe, hogy már előre figyelmeztettek, robbanásra számítsak. Ahhoz túlságosan gyorsan forogtak a kerekek az utóbbi időben, hogy a pillanat eseményein kívül bármi is érdekelt volna - de mégis: ugyan honnét bújnak bele a zsenialitás vagy a szédület csírái valakibe? Egész úton a szemem sarkából figyeltem Lordot - némi rosszindulatú kíváncsiság volt bennem, szerettem volna látni, mikor fordul át természetes, vagyis szédült viselkedése valami, az alkalomnak megfelelő megjátszásba, hamis gyengédségbe, erőltetett otthonosságba. A sztorit kereső író mocorgott bennem bizonyára. Jellegtelen pályaudvaron szálltunk le, már jócskán éjfél felé lehetett. Lord egy komoran terpeszkedő épületre mutatott az út túlsó oldalán. -Ott dolgozik a húgom. -Tudják, hogy jövünk? -Rendszerint hazajövök ilyentájban. Várni biztos nem várnak. Nem jártam még ebben a városban. A lámpák annyira gyéren voltak, hogy kettő között szemünk megszokta a sötétséget, és hunyorognunk kellett, mikor a másik alá értünk. Lehetett volna akár szülővárosom is. -Majd holnap megismered a várost. Nincs benne semmi különös, de el van látva minden szükségessel. Van helyi nevezetesség, Lenin szobor, iskola, amit nagy hagyományúnak hiszünk meg néhány fenegyerek, akiknek kötelessége a kocsmai verekedéseket biztosítani, hogy az élet ne váljon unalmassá a nemzeti ünnepek között. A várt fordulat nem állt be, de valami mégis megváltozott - még Lord ellenzékisége is más volt idehaza. -Itt befordulunk. Fakerítés mellett álltunk meg - Lord rutinos mozdulattal emelte ki a kulcsot a sasfa mögötti szegről. A mélyen az udvarba húzódó ház sötétbe burkolózott. -Vigyázz, van kutya - mondta Lord, csak úgy mellékesen. -Jó, hogy szólsz. Harap? Addigra már persze ott ugatott a kapu túlsó felén. -Egyszer tényleg megharapott valakit - mondta komolyan Lord. - Mert nem akarta megsimogatni. De ugatni aztán tudott. Rövidesen fény gyúlt a lakásban, álmos lányfej jelent meg az ajtórésben. -Hallgass Kuvasz. Szia, te lókötő. - Hátraordított a házba - Anyu, kellj fel, megjött Sanyi. Valahogy leráztuk a kutyát, aki mindenáron játszani akart az éjjel egykor érkező idegennel. -Egyik barátom, Max - mutatott be Lord. A lány egy afféle mozdulatot tett, mintha szégyellné, hogy hálóingben van, pedig annyira bő lebernyeget viselt, hogy igazán semmi támpontot nem nyújtott a fantáziának. -Ili - nyújtott kezet. Különösebben vonzónak sem tűnt, így álmosan. Előkerült a család, az anyja csókkal köszöntötte (Lordnak egészen le kellett hajolnia), apja kézfogással. Aztán én is kaptam egy puszit és egy kézfogást. -Mosakodjatok meg gyorsan, mindjárt összecsapok valamit. Egymásnak adogattuk a szappant meg a törülközőt. A konyha szokatlanul tágas volt az én blokklakáshoz szokott szememnek, rántotta szagával köszöntött. -Sanyi, ülj a helyedre, és engedd a barátodat az asztalfőre. Hiába is szabadkoztam volna. Körénk ültek, és nézték ahogy eszünk. Lord apja előhozott egy üveggel házi termésű borából - zavaros volt, s tétován ingadozott a vörös és a fehér között. -Meddig maradtok? -Hétfőn koncertünk van. -Még tart az a turné? -Még tart. A rántotta kitűnő volt, a bor közepesnél gyengébb. Van ez így. -Te milyen hangszeren játszol...bocsáss meg, nem jegyeztem meg a neved - kérdezte Lord húga. Lord felnevetett. -Ja, Max. Nem, ő nem játszik semmilyen hangszeren. A felszerelést igazgatja. Különben egyetemre jár. Az volt az érzésem, Lord szülei szemében nőttem egy kicsit, a húgáéban pedig ugyanannyit csökkentem ezzel a kijelentéssel. -Furcsa név ez a Max - mondta. -A nejemet Renátének hívják - mondta Lord apja azzal a jovialitással, amivel a begyakorolt és biztos sikerre számító sztoriknak kezd neki az ember. - Nahát ez nem olyan név, mint a Sándor vagy János, vagy Ilona, vagy Anna, hogy meg lehetne ülni a névnapját. Félóráig kell keresni a kalendáriumban, míg megkapod a megfelelő szentet. Ezért a születésnapjára gyűl össze a család. Az elbeszélés hőse zavartan mosolygott. -Ezért kereszteltek engem Ilonának, bátyámat meg Sándornak. Hogy könnyen megkapjanak a kalendáriumban. Ennek a megjegyzésnek talán éle volt valamikor, de az idő elkoptatta. Nevettünk mindannyian. A vendégszobában fektettek le. A fal tele volt képekkel. Díszes keretben Szűz Mária, a gyermek Jézussal madarakat etetnek. Házi készítésű goblenek, néhány tájkép a giccs enyhébb vállfajából, az obligát óvodáskori színezett fénykép Lordról s a húgáról. A hajó nagyságú ágy kényelmes volt, az öreg, szúrágta bútorok szolid tölgyfából. Hallottam, ahogy a szomszéd szobában Lord és a húga beszélgetnek a sötétben. Gyorsan elaludtam. Mikor felébredtem világos volt, de a ház egészen csöndes. Nem tudtam, túl korán van vagy túl késő. Kilopakodtam a konyhába. Ili volt ott, kávét főzött. -Szia. Megduplázom az adagot, jó? Valamivel később majd kapsz az anyu lábmosóvizéből is - mondta s ebben a pillanatban fedeztem fel, hogy nála is megvan a szája sarkában az a mosolykezdemény, mint Lordnál. - Mióta apu egyszer véletlenül megmérette a vérnyomását, böjtös kávét iszunk. Letelepedtem egy hokkedlire, onnan figyeltem Lordnak ezt a női hasonmását. -Cigizel? - töltötte ki a kávét. -Néha - ismertem be. -Akkor kérlek, most tedd meg. Tudod... -Tudom. Édesapád egyszer a tüdejét is megnézette. Cinkosan nézett rám. -Úgy van. Pár pillanatog tétováztunk a magától adódó téma előtt. -Lord még mindig olyan hisztis? Szóval ő is Lordnak hívja. -Mióta nevezik így? A lány vállat vont. -Gyermekkora óta. Azt hiszem, ő adta magának ezt a nevet. Mindig megvert mindenkit. -Amióta én ismerem, nem volt balhé. -Akkor nem ismered elég régóta. Ez a banda akkor alakult, amikor kirúgták a gyárból, mert megverte a mestert. -Biztos megérdemelte. -Meg. - kicsit tétovázott, mondja-e vagy ne mondja. - Megkefélte a barátnőjét, az akkorit. Tulajdonképpen már szinte a menyasszonya volt. Apu gyűjtötte a bort amivel beteggé lehet tenni a lakodalmas sereget. Nem fáj a fejed? -Nem. -Majd holnap, ha ma este leisszátok magatokat. De engem most nem érdekelt a bor. -Hogy hívták a csajt? -Valami Enikő - Ilit láthatóan feszélyezte a téma. -Egy olyan kis barna, vékony orrú. -Az. Lord apja jött be nagy álmosan. -Kávéztok? Adjatok nekem is egy kicsit. -Majd főz neked anya - oktatta ki Ili, de megosztotta vele a csészéjét. -A fiam? -Lesz majd fiad is, egy-két óra múlva. Egyelőre elégedj meg a lányoddal. Eltelt még egy óra, amíg felébredt a ház. Addig Lord apjával beszélgettem - egészen jópofa tudott lenni az öreg, meg okos is, amikor nem akart mindenáron mulattatni. Nem táplált illúziókat a fiával kapcsolatban. -Egy kicsit lökött, ez az igazság. Mesélt mestersége kalandjairól - beszerző volt a gyárban, történetei a szédületes lopások és látványos megkenések körében mozogtak. -Képzeld, egyszer elloptak egy kazánt. Egyik reggel egyszerűen nem volt ott. Senki sem tudta elképzelni, hogyan történhetett, mert egy akkora dögöt mégsem hozhattak ki a ruhájuk alatt. Hát valami építkezés volt ott, a toronydaruval fogták meg s egyszerűen áttették az egyik szomszéd udvarába. Aztán egy hónapra rá elkezdtek a cigányok házalni sárgaréz pálinkafőző kazánokkal. A reggelihez beengedték a kutyát is a konyhába - úgy látszik, ez volt a házirend. Kicsi, ugrabugra korcs volt. -De hisz ez nem kuvasz - mondtam kicsit meglepődve. Az éjszaka sokkal nagyobbnak tűnt, de persze nem volt időm jól szemügyre venni. -Dehogynem - ellenkezett Lord. - Ez Kuvasz, a mi kutyánk. Egy halom ismerősöm van akit Némethnek meg Tóthnak hívnak. Különben ez egy értékes kutya. -Igen? -Persze - mondta Ili. - Fajának egyetlen példánya. Így beszélgettünk téma nélkül egy ideig. -Munkamegosztást javasolok - mondta az öregebbik Sándor. - Anyu megy Ilivel a templomba, a férfiak pedig a meccsre. Ebből kis vita kerekedett, amiből szerettem volna kimaradni, de belekevertek. -Különben is Max nem katolikus. Kénytelen voltam beismerni, hogy bizony katolikus vagyok. Ez felpezsdítette a vitát, de Lord és az apja kitartottak, úgyhogy a meccs mellett maradtunk. Nekem csak az volt a furcsa, hogy Ili engedelmesen elvonul a templomba, de hát - ki tudja. A stadionon alig párszáz ülőhely volt a tribünön, az emberek nagy része a pályát körülvevő drótkerítés mellett álldogált. -Mindig ilyen tömeg van? -Sportos város vagyunk - mondta Lord, de az apja többet tudott mesélni erről a kérdésről. -A város egyik büszkesége ez a csapat. Tizenhat éve van a B ligában, s majdnem mindig a tizennegyedik helyen végez. Eddig még mindig került annyi pénz, hogy meg tudjuk venni a bentmaradáshoz szükséges meccseket. -Én nem dicsekednék ezzel a helyedben, apu. -Mi tagadás, nekem is van némi részem ezekben a dolgokban. -Megérdemelnél egy helyet a dísztribünön. Gratuláltam az öregnek, hogy a fia örökölte tőle a bürokrácia ügyeiben való járatosságot. Mielőtt megkezdődött volna a meccs, még elmentünk tökmagot venni a cigánynéktól. -Egy időben nagyon foglalkoztatott a kérdés, mekkora is lehet ezeknek a kis kupáknak a köbtartalma, amivel a magot árulják - mondta Lord. -Mindenesetre biztos sokkal kisebb, mint amilyennek látszik. -Tévedsz, egyáltalán nincs köbtartalmuk. Tulajdonképpen a kezével tesz valamennyit, ennek köszönhető, hogy egyáltalán kerül valami a zsebedbe. Egyszer Tamával felrúgtuk a portékáját egynek, hogy megbizonyosodjunk róla, tényleg teljesen sík-e ezeknek a kupácskáknak a teteje. Volt nagy sikítozás. Egy pillanatra felvillant a másik Lord, a megszokott. Visszatértünk az apjához, aki a helyünket tartotta a drótkerítésnél. -Nehéz meccs lesz - vélekedett Lord. -Á, dehogy - legyintett az öreg - éppen most tudtam meg az eredményt, négy-nullra fogunk győzni. -Ezt lehetőleg jó hangosan kiabáld el, apu. -De hiszen még sok van az idény végéig - csodálkoztam. -Túl sok meccset vesztettünk idehaza. A múltkor kis híján megverték az edzőt, úgy kellett kimenekíteni a bíróval együtt. Most az új edző jól akar bemutatkozni. -Nálunk szinte olyan gyakran cserélődnek az edzők, mint az olasz második ligában - magyarázta Lord - persze rendszerint ugyanaz a három helyi sporttanár váltogatja egymást. Mikor leszerepelt a nagy csapatnál, átteszik a pionírválogatotthoz. Mire visszakerül, már elfelejtették a bűneit. Elég favágó meccsnek indult, s eladott meccs ide vagy oda, tele volt szabálytalanságokkal. -Nem eshet meg, hogy az ellenfél megdühödik ilyenkor s azt mondja, csakazértis? -Azt hiszem, már megszokták, a B ligában így megy a játék - mondta az öreg és megmutatta a helybeli nagy reménységet. Vézna, fekete fiú volt. - Az apja román, az anyja magyar s úgy együttvéve cigányok mind a ketten. Mindenkinek kedvence, de azért megesik, hogy lebozgorozzák, ha félrerúgja a tizenegyest. Félidőig egy gól esett, egy szabadrúgásból. Szünetben elmentünk cigarettáért - a büfé mellett nagy csődület volt. Lord felágaskodott s átnézett a fejek fölött - vigyorogva ereszkedett vissza. -Itt a piros, hol a piros - mondta. - Egy százasba megy a játék. Te mondtad, hogy mindig kitalálod? -De csak ha nem én játszok. Oldalvást kell állnom tőle. -Beteszünk mindketten egy százast - ajánlotta - én játszok, te meg csinálod azt a trükköt a cigarettával. Cigarettára gyújtottam s kezdtünk kétfelől befurakodni a tömegbe. A trükk abból áll, hogy oldalról, egy bizonyos szögből nézve egészen kényelmesen meg lehet figyelni a korongokat már a lerakásuk pillanatában, tehát nem is kell a piros pötty fárasztó keringését figyelni - egész egyszerűen be kell kukkintani alájuk mikor a végleges helyükre kerülnek, s persze az alapként szolgáló összehajtogatott újság sunyi megfordítását sem szabad figyelmen kívül hagyni. Már szinte sikerült a megfelelő pozícióba furakodni, mikor megláttam, hogy a mutatványos - bő szoknyájú, vén cigányné - balkezes, így máshonnan kell megközelíteni. Kikászálódtam valahogy, megkerültem a tömeget és a másik oldalról kezdtem furakodni. Közben Lord már persze ott állt a cigányné előtt, s már kezdtek bosszankodni rá, hogy ott áll, foglalja a helyet, de játszani nem akar. Kis pisszegéssel kellett felhívnom magamra a figyelmét, mert persze mind a másik oldalon nézegetett utánam. Végül is azt mondta, hogy a következő menetnél megpróbálja mindenképp. A cigányné most már bizonyára tökéletes baleknek nézte, mert alig mozgatott egy párat a korongokon, úgy rakta le a pöttyöset a jobb oldalra. Áttoltam a cigarettámat a szám jobb sarkába, Lord pedig anélkül, hogy rám nézett volna, átnyújtotta a százast és megfordította a középső korongot. A tömeg elégedett morajlásba tört ki az üres korong láttán - tulajdonképpen a cigánynét sem szívelték, de Lord is kezdett már az idegeikre menni. Olyan villámló tekintettel nézett szét, hogy kezdtem azt hinni, baj lesz - még egészen jól emlékeztem a reggeli beszélgetésre. A cigányné is jónak látta még egy játékot engedélyezni a megmaradt két korongra. Nagy tapasztalata lehetett dühös emberek dolgában. Lord rámsandított, s engedelmesen rámutatott a jobb oldalira. Így visszaszereztük a százasunkat, de az igazi játék csak ezután következett. A második vagy harmadik eltalált korong után a cigányné ravaszkodni kezdett - szokatlanul sokáig kavarta, egymásra rakosgatta a korongokat, kétszer is megfordította az újságlapot, mielőtt játékot javasolt volna. Egyszer még én sem tudtam meglesni, hova rakta - ekkor kivettem a cigarettát a számból, mutatva, hogy nem tudok nyilatkozni. Lord így is megpróbálta, találomra - persze elhibázta. Addigra már mindenki nekünk szurkolt, csak egy sóhaj nyugtázta a tévedést - persze a cigánynénak most már esze ágában sem volt új játékot ajánlani. Aztán hatalmas ordításban tört ki a stadion - berúgták a második gólt. Mindenki rohant, mintha bizony az ismétlést még elkaphatná. Mire lecsilapodott az ünneplés, a cigánynénak már nyoma sem volt. Visszatértünk mi is a pályához. -Láttátok a gólt? -Fontosabb dolgunk volt, pénzt kerestünk - mondta Lord. -Mennyi lett? -Várj, megszámolom. Ezernégyszáz lej lett, de Lordnak láthatólag nem igen volt kedve osztozkodni. Apja nyugtalanul tekintett az órájára. -Kéne már jönnie a következő gólnak. Tényleg, tán csak nem fosztottatok ki valakit? -Nem - vigyorgott Lord - szépszerivel ideadta. Mégiscsak jó, hogy nem a templomba mentünk. De vigyázz apu, itt lebeg a gól. Nagy kavarodás a vendégcsapat kapuja előtt, aztán egyszercsak bent volt a hálóban a labda. Nagy ünneplés! Néhány gyerkőc hastáncba fogott a lelátón. Még én is örültem a gólnak, de Lord elrontotta az örömömet. -Nincs jobb, mint egy bundázott meccsen szurkolni - jelentette ki jó hangosan. - Ezt azt hiszem még szívbetegeknek is ajánlják. Közben felrúgták a helyi reménységet s az ünneplésről áttértünk a hurrogásra. -Szemüveget a bírónak! Marha a bíró! - ordibáltuk, ez alkalommal összhangban. Kicsit megélénkült a játék s már kezdtem azt hinni, az öreg csak blöffölt az értesüléseivel. De a negyedik olyan potya módra ment be, hogy kénytelen voltam igazat adni neki. Utána unalomba fúlt a meccs. -Nekik sem ronthatjuk el a gólarányukat - magyarázta az öreg. Meccs után betértünk egy decire. -Csak óvatosan, gyerekek. A családi ebéden civilként kell megjelenni, különben én kapok ki anyutól. -Gratulálok apu, ezt úgy mondtad mint egy igazi családfő. Kritikán aluli kocsma volt, szaga egy kéthetes vízihullának is becsületére vált volna. A falon nagy tábla: "Járuljon hozzá javaslatokkal az étlap bővítéséhez". -Ételt is mérnek itt? - kérdeztem a táblára mutatva. -Augusztus huszonháromra előveszik a mititejsütőt - vont vállat Lord - legalábbis ha van mit rátenni. -Csitt, ne politizáljatok - csitította az apja. -Először hallom, hogy a mititej az politika. -Minden politika ami hiánycikk - mondtam. Mellettünk egészen másról folyt a szó. Az egyik helybéli fociapostol fényes karriert jósolt a csapatnak, s ahogy ivott, egyre feljebb vitte. Mikor eljöttünk, már az Európa kupákba álmodta a csapatot, s a tribün jelentéktelenségén kesergett. -Még ha nem is jutunk túl az első fordulón, megeshet, hogy pont az elsőnél kifogjuk a Juventust. Tudjátok az mekkora táborral jár mindenfelé? -Jól felvitte a Miki - mondta Lord apja, amikor hazafelé indultunk. -Jól - bólintott Lord, aztán felém fordulva. - Az egyik legnagyobb besúgó a városban. A sok közül. Odahaza már a tányérokkal az asztalon fogadtak. -Négy ordítást hallottam - jegyezte meg Ili. -Jól hallottad. Milyen volt a mise? -Győztünk mi is - vonta meg Ili a vállát, az anyja látható bosszankodására. Lord hozzáfogott, hogy leadja a sztorit az új kereseti lehetőségről. -Megoldódtak a pénzügyi gondjaink. Kész, felvirágoztatjuk az Explozívet. A mutatványosoknál keressük a pénzt, koncertezni pedig ingyen fogunk. Csak szóljatok, ha tudtok egy mutatványost valahol. -Jó, majd szólunk. Jött a húsleves galuskával, de mielőtt hozzákezdtünk volna, megtörténk a felköszöntés. -Az évszámot persze nem mondjuk meg... -A nejem, mióta betöltötte a negyvenet, visszafelé fiatalodik. Most huszonnyolcat tölt tehát. -Hallgass, mert te sem ugrálsz már úgy, mint fiatal korodban. Az öreg Sándor egy üveg kölnit vett a feleségének, Ili egy pár harisnyát, amit úgy adott át, mintha Lorddal együtt vette volna. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam. A húsleves mellé aztán előkerültek a hírek. -Tudod, hogy a szomszédot a tegnapelőtt behívták a szekusok? - kezdte Renáta néni. -Szóval ilyen hírekért mentek ti a templomba? - dörmögött az öreg. - Miklóst? -Igen. -Sokat járt a szája. -Neked is járt, legalább annyit. Lordra néztem, szótlanul kanalazott. -Megverték? -Nem. De lehordták keményen, hogy irredenta meg a magyarok kéme. Azt találta felelni, hogy ő nem tudja, mi az, hogy irredenta, mire majdnem tényleg megverték. Aztán aláírattak vele egy papírt, hogy ő irredenta, meg hogy hallgatja Szabad Európát. -Aláírta? -Tehetett volna mást? -Elég hülye - szólalt meg Lord. - Ha ezt bizonyítéknak használják, húsz év börtön. -Nem zárhatnak húsz évig börtönbe azért, mert hallgattad a rádiót. Arra csavarom a a gombot, amerre nekem tetszik. Tiranát kéne hallgatnom a rövidhullámon? -Nem tudom, észrevettétek-e, de az új rádiókon nincsen rövidhullám. -Nem is a rádióval van baj, hanem a kémkedéssel. Az csúnya vád. -Nem tudnák rábizonyítani. -De ha egyszer beismerte! -Nem fogják felhasználni. Nekik csak az kell, hogy féljen a nép. Millió és egy olyan kémet kaphatnak, aki nem kémkedett. -Gyertek, beszéljünk másról, jó? Disznóhús szalmakrumplival - nyilván félnapos sorbanállás eredménye. De a gondolatok egyre csak visszatértek a póruljárt szomszédra. -Ki mesélte ezt nektek? -Juci. -Annak a nőnek is lehetne több esze, mint hogy elmondja úton- útfélen. -Azon töröm a fejem, ki súghatta be? -Ehhez nem kell besúgás. Szabad Európát szinte mindenki hallgatja. -Nem is szólva arról, hogy újabban a Kossuthért is bevisznek. Valahogyan mégis sikerült elkanyarodnunk ettől a témától. Unalmas délutánnak néztünk elébe. Előbb a könyvek között turkáltam - az Előre kiskönyvtár szinte teljes sorozata, néhány üveg mögött tartott Szilvási regény - aztán kimentem a kertbe játszani a kutyával. Leginkább egy báránybőrrel takart sámlihoz hasonlított. Előhozta a labdáját, azt kellett dobigálni neki. Rendszerint beszorult a fogai közé és percekig hempergett a földön, amíg kikaparta. Aztán szájába vette megint, hogy idehozza. Úgy tűnt, a házból veszekedést hallok kiszűrődni - nem is csodálkoztam. Azért mégis egy csendes vasárnap volt az utóbbiakhoz képest. Megpróbáltam elképzelni, hol mulat a banda. Prücsi bizonyára tudja hol vagyunk - vajon még mindig álmodozik a jegygyűrűről? Kuvasz fáradhatatlannak mutatkozott összenyálazott labdája visszahozásában. Egyszer elkövettem azt a hibát, hogy feldobtam a meggyfára, hátha megszabadulok tőle, de olyan ugatásba kezdett, hogy kénytelen voltam felmászni, hogy leszedjem az ágak közül. Mikor már lefelé jöttem, láttam, hogy nemcsak Kuvasz figyel. -Nem éppen erős pontod a famászás - somolygott Lord. -A kertben ahol gyermekkoromat töltöttem - huppantam le - egyetlen fa volt, az is olyan, mint egy létra. De azért boldogulok. Különben ezt úgy értelmezem, mint annak bizonyítékát, hogy kellőképpen eltávolodtam már a majomtól. -Ezt te elegendő bizonyítéknak látod? Hiszen minden más ellene szól. -Nono. Inkább mutasd meg, hogy lehet megszabadulni a kutyádtól. -Hát vágd hozzá egy párszor a labdát, de amúgy keményen. -S akkor megharap. -Alig hinném. Tudod, ezt nekünk úgy adták, hogy kitűnő egerésző. Csak az a baj, hogy nagyon fél az egerektől. Aztán házőrzőnek gondoltuk, de ahhoz meg túlságosan szeret játszani. Ha ide bemászna egy olyan alak fekete harisnyával a fején, Kuvasz mindjárt előhozná neki a labdáját. Így aztán egyszerűen csak kutyának tartjuk, s ezt aztán Prohászka bácsin kívül senki sem tagadhatja le neki. Ili jött elő a házból, s leült mellénk a fűbe. -Max nem tudja, ki az a Prohászka bácsi. -Két házzal feljebb lakik az öreg - magyarázta Lord, - sok egyéb mellett az a furcsa szokása van, hogy saját kutyáit szokta mérgezni. Meg a szomszédokét is persze. Egyikről a másikra néztem. -Ez nem lehet igaz. -Dehogynem. Már vagy nyolc volt neki az utóbbi két évben. Kuvaszt eddig békén hagyta, tehát nem tartja kutyának. -Tele van a város csendes bolondokkal. -A bátyám az egyetlen őrjöngő. -Egy csendest még fogsz látni ma este a vendéglőben - mondta Lord - aztán majd mesélek róla valamit. Parádés estének készülődött. A kertvendéglő ahová menni szándékoztunk, nem volt igazából estélyiruhás hely, de a tény, hogy a többiek még rosszabbak voltak, némi csillogást kölcsönzött neki. -Itt szokták tartani a sznob esküvőket - mondta Lord. -Te hol tartod a tiédet? -Az útszéli bokrokban, de azt minden este - vigyorgott. Kiöltözött az egész család. Én egy farmerben s egy kockás ingben jöttem - Lord adta kölcsön az inget, az apja egy nyakkendőt, de nadrágot már nem sikerült a méretemre valót találni. Az ing is majdnem a térdemig ért - valahogy belegyömöszöltem a nadrágba s jól meghúztam a szíjat. Egészen kulturált benyomást keltettünk, csak Lord volt kissé szokatlan kosztümben-nyakkendősen. Legutóbb az Andi-féle bulin láttam ilyennek, akkor is rosszul végződött a dolog. A fél város kint korzózott a főtéren - az első meleg vasárnapok egyike volt. Lordot szinte mindenki ismerte, de a kosztüm megtette a magáét: a haverok csak messziről integettek, akik megálltak beszélgetni, azok inkább Lord egykori tanárai voltak. Olyan emberek benyomását keltették, akik hihetetlen dolgokat hallottak arról, miket művel Lord mostanában, de ezeket annyira szégyenletesnek tartották, hogy nem mertek egyenesen rákérdezni. Csak kerülgették a témát s efféléket mondtak: -Aztán ha felénk jártok, majd számítok egy meghívóra, Sándor - mintha egy kiállítás megnyitójáról lett volna szó. Miket gondolhatnak ezek rólunk - törtem a fejem. Szülei azonban úgy tűnt, büszkék fiuk hírnevére - Ili meg ki nem jött az ironikus mosolyokból. -Tényleg, errefelé miért nem jösztök soha - kérdezte az anyja, miközben a pincérre vártunk. Afféle kertvendéglő volt ez, ami most a demokráciában lassanként kihalóban van - ahol nemtörődöm pincérek szemtelenkednek a türelmes vendégekkel, ahol az ember elüldögéli a délutánt egyetlen langyos sör mellett, aztán nyolc lejt fizet és megfeledkezik a borravalóról. Fáradt szomorúfüzek bólogattak felénk, jelképeként ennek a megszokott, otthonos diktatúrának. Ki is írta azt a sort, hogy forradalmak között minden vasárnap játszott a katonazenekar a parkban? -Valahogy nem talált bele az útitervünkbe. Összenéztünk Ilivel. Senki sem próféta az ... de Lord nem is akarta megismerni a bukás ízét. Meg tudtam érteni. Sört rendeltünk, és mititejt. -A sör itt ünnepnek számít - mondta Lord - s a poharat is tanácsos megtörölni az asztalkendőbe. -Ne károgj, holló - nevetett az apja - ittál te már rosszabb helyeken is, azt hiszem. Megszólalt a zenekar is, egyelőre román bordalokat húzva. -Fognak ezek majd diszkóslágereket is játszani - vihogott Lord - ismerem a bandát. Esküvőkön elhúzzák a székely himnuszt is, ha eléggé berúgatod őket. Persze, mint cigányok, politikai immunitásban részesülnek. -Őket aztán biztos nem viszik be. Rajtuk nem fog megbukni a rendszer. -De a kommunizmus sem fog rajtuk felépülni. -Pedig a legönérzetesebb nemzet. Láttad valaha, hogy egy olyan igazi sátoros, nem egy ilyen elfajult zenész, sorbanállna a húsnál vagy egyáltalán valahol? Félrelök az mindenkit és senki sem merészel szólni. Már az iskolában is szinte büntetlenül verhet meg akárkit a cigánykölyök. A tévében s az újságban épül a kommunizmus, de a kocsmában s az éjszakában a cigányok az urak. -Csak éppen felük nem tud írni-olvasni. -Miért, Ceausescu tud? -Hallgass, te hülye, akarod, hogy pont innen vigyenek be? Lord hálistennek meglátott valamit s egészen másra terelte a beszédet. -Max, figyeld csak egy kicsit azt az oszlopot középen, ott van az a pali, akit meg akartam mutatni neked. Üres tekintetű, hórihorgas alak állt az oszlopnak dűlve. Egy üveget szopogatott, ki nem vette volna a szájából, s joviálisan ringatózott erre-arra. -Hát elég részeget láttam már életemben. -Ez nem részeg - mondta Renáta néni, bár láthatóan ez a téma sem volt jobban ínyére, mint az előző. - Hűsitőt iszik. -Az ám. Nézd meg jobban, Max. Nézd a nadrágját, amit négy sálból vart össze valami irgalmas lélek. De főleg az arcát, azt az üdvözült képet, amivel issza a szörpjét és ringatózik. -Egy szegény együgyű, ennyi az egész - próbálta lezárni a témát Renáta néni. -Nem olyan egyszerű a dolog, anyu. Szinte szégyellem kimondani: ez az ember boldog. Ez nem egy egyszerű félkegyelmű, ez egy lelki szegény. Övé lesz a mennyek országa, de már itt a földön sem érzi rosszul magát. -Na, szegény Simi, ha tudná milyen fennkölten beszélünk róla. -Ha megfigyelitek, egyáltalán nem a zenére ringatózik. Valami belső zenét hall, már évek óta tervezem, hogy lekottázom valahogy. Az apja legyintett. -Túlságosan belejöttél a fantáziálásba. -És hátha nem is bolond? - kérdeztem egy hirtelen ötlettel. - Hátha csak egy magányos remete? Mit csinálna egy mai szent? Elmenne a sivatagba, az olajkutak közé? Vagy az erdőbe? Segítene építeni a szocializmust? Hol lehetsz még egyedül manapság? Lord úgy meredt rám, mintha a megvilágosodás borával kínáltam volna meg. -Egy kertvendéglőben, bűnösök között... A legmegalázóbb munkákat végezve, közkegyelmen élve, elmélkedés és megvilágosodás között... Ez igen, szavamra, igazad van. -Csak emberek között lehetsz egyedül - mondom szertartásosan. -Ugyan, mit hülyültök. Abba is hagytuk, egészen megjavultunk az este végéig. Nem is rúgtunk be nagyon, megmaradtunk a sör mellett. A mititej nagyon közepes volt, s nem volt hozzá mustár - valami furcsa oknál fogva most éppen ez volt a szolgálatos hiánycikk. Nyuszikás vicceket meséltünk - éppen olyan idegesítő, értelmetlen viccek voltak ezek, mint egész életünk akkoriban (Nyuszika három órát áll sorban a kenyérnél, kér egy sört, nincs sör, mondja a néni, gondoltam, mondja Nyuszika). Egészen jó hangulatban értünk haza. Másnap a hajnali vonattal készültünk indulni, fentmaradtunk hát későig. Először a politikáról beszélgettünk, hogy kommunista-e Gorbacsov, kimennek-e az oroszok Magyarországról, meg amik a szokásos témák akkoriban voltak. -Meglesz még a böjtje ennek a nagy szabadságnak - mondta Renáta néni a sokat tapasztaltak biztonságával. -Miféle szabadságnak? - kérdezett rá Lord. Ahogy lassanként eláztunk, úgy süllyedtünk le a hétköznapibb témákhoz. Ili mesterének hajmeresztő hülyeségéről mesélt, aztán elment lefeküdni. Lord már szinte nekikezdett, hogy turnénk viselt dolgairól meséljen, de idejében észbekapott s elhalgatott. Szülei egy történet semmitmondó kezdetével maradtak csupán. Nyugtalanul aludtam. Éjjel kettő tájt hallottam még, hogy Lord felkel hányni. Esetleg még annyit mondhatnék, hogy Ilinek igaza volt, szörnyű fejfájás kínozott egész reggel a vonaton.